Történetek kategória archívuma

Baszásaim 7

Legmelegebb napok egyike volt. Csak a medencében lehetett kibírni, és ott is csak árnyékban. Két haverommal érkeztem a strandra. Úgy terveztük, hogy egész nap kint leszünk élvezve a kánikulát és a szebbnél szebb lányok látványát. Letelepedtünk egy fa alatt, és az első sör elfogyasztása után belevetettük magunk a hullámmedencébe. Mondhatni sem kell, tele volt. Ez volt a legjobb mind közül. Óránként indították be 10percre és a hullámok valódi tengerparti élményt nyújtottak, annyi kis különbséggel, hogy a víz nem sós, hanem édes, na meg klóros volt. A haverok az első pár perc után feladták és kimásztak a vízből, hogy újabb sör után nézzenek. Én viszont élveztem és a végéig maradni akartam. A medence bal szélén helyezkedtem el beljebb, olyannyira, hogy a lábam már nem ért le. A medence szélén egy cső futott végig, melyben megkapaszkodtam és vártam a következő hullámot. Az emberek körülöttem síkoltóztak, kiabáltak nevetgéltek, egy szóval remekül érezték magukat. Egy röpke pillantást vetettem rájuk, mikor megláttam őt.

Egy méterre lehetett tőlem. Hosszú szőke haj, kék szem és angyali mosoly, mikor tekintetünk találkozott. Láthatóan nehezen boldogult a hullámokkal, de élvezte. Közelebb úsztam hozzá, mikor hírtelen a következő hullám egyenest a karjaimba lökte. Mindketten meglepődtünk, zavartan mosolygott, miközben karomba kapaszkodott. A teste szorosan hozzám simult, selymes puha bőre volt. Segítettem neki megkapaszkodni oldalt, ám nem engedtem el. Gyengéden öleltem át, felkészülve az újabb hullámra. Ám ahogy öleltem, és testünk összesimult én egyre nagyobb vágyat éreztem iránta. Farkam mocorogni kezdett odalent, ahogy feszes popsijához tapadt. A szívem hevesebben kezdett verni, testem elöntötte a vágy, és úgy éreztem, menten belepusztulok, ha nem tehetem a magamévá. Szinte öntudatlan állapotba kerültem, lassan kizártam a külvilágot és már csak rá koncentráltam. Farkam kőkeménnyé merevedett. Izgulni kezdtem. Jól tudtam, hogy ezt ő is érzi. Éreznie kell… és még sem lök el magától.

Nem tudtam mit tegyek… hirtelen elveszettnek éreztem magam, minden porcikám remegett. Féltem, össze kellett szednem a bátorságom, végül is nem lökött el magától. Apró csókot leheltem a nyakára, éreztem, ahogy megremeg, de nem szólt semmit. Apró csókokat leheltem rá, miközben kezem a bikini alsójába csúsztattam. Puncija simára borotvált volt. Előbb a nagyajkakat simogattam, majd kitapintva a csiklóját izgatni kezdtem. Lassú körkörös mozgással, majd egyre dinamikusabban. Innen már nem volt visszaút. A külvilágot kizárva estem neki, hogy ott a medencében tegyem a magamévá több tucat ember közvetlen közelében, akik hál isten nem vettek észre semmit az egészből. Puncija tűzessen lüktetett, ajkát apró sóhajok hagyták el, éreztem, hogy nem kell neki sok, teste megfeszült és ő elélvezett. Hagytam számára pár másodpercet, majd magamhoz fordítottam. Tekintetünk találkozott.

Nem kellett semmit mondanunk. Mindketten vágytunk rá, a falhoz fordítottam és megcsókoltam. Ő eközben a gatyámba nyúlt, és izgatni kezdte merev farkam. Olyannyira egymásra koncentráltunk, hogy észre sem vettük, mikor a körülöttünk lévő emberek elhagyták a medencét… elővettem a farkam, félrehúztam a bugyiját, és belé hatoltam. Ő lábaival átkulcsolta a derekam én pedig egyre dinamikusabban kefélni kezdtem. Csak mi maradtunk a medencében, így nem kellett attól tartanunk, hogy valaki meglát minket. Puncija egyre forróbb lett, és ő egyre szaporábban vette a levegőt, én pedig egy pillanatra sem álltam le. Azt akartam, hogy elélvezzen. Itt a medencében… Ismét megcsókoltam előbb a száját, majd a nyakát. Éreztem, hogy már nem kell számára sok. Alig bírt levegő után kapkodni, mikor hírtelen teste megfeszült, puncija olyan erősen szorította a farkam, mint még előtte senkié sem és elélvezett. Teste megremegett, ahogy a gyönyör átjárta minden porcikáját, de én még nem végeztem. Belé akartam élvezni.

Még dinamikusabban, hatalmas lökésekkel keféltem, és pár másodperccel később én is elélveztem. Hatalmas adag spermát juttatva lüktető hüvelyébe. Teljesen kimerültem, még öleltük és csókoltuk egymást egy-két percig, majd elernyedt farkam kicsúszott belőle. Megkaptam, amire vágytam. Nem szólt semmit, csak bámult, miközben én megfordultam és lassan elhagytam a medencét. Kiérve még egy utolsó pillantást vetettem rá, majd ott hagytam. Most már tudom, hibát követtem el. El kellett volna kérnem a számát és a nevét, de nem tettem…

,

Nincs hozzászólás

Baszásaim 6

Mindig akkor engedek a kísértésnek, mikor azt hiszem a legjobban ura vagyok a vágynak, de sajnos az önkontrol sosem volt az erősségem… Ez az este is úgy indult, mint a többi szokásos szombat este. Haverokkal összegyűltünk, iszogattunk, majd elmentünk a diszkóba, hogy mulassunk egy jót… „egy jót” cseng még mindig a fülemben, mosolyt csalva a számra. Persze nem azt a kellemes mosolyt, inkább egyfajta fintort, önkritikát, hogy már megint mekkora egy barom voltam. Mert másként nem tudnám jellemezni magam. Hiszen mindig ugyanabba a hibába esek…
Szóval ott álltam a pultnak támaszkodva egy üveg sörrel a kezemben, és a tomboló tömeget pásztáztam tekintetemmel, mikor megpillantottam. Nem vettem észre, de ő már egy ideje figyelt engem. Várta, hogy észre vegyem, reagáljak… de nem így történt, így ő tette meg az első lépést. Tekintetünk szorosan egybefonódott, miközben átverekedte magát a tömegen, majd megállt előttem. Sosem törődött sokat a megjelenésével –persze ez alatt csak azt értem, hogy a szokásos 4-5 órás női készülődés, pepecselés helyett neki elég volt egy óra is, hogy elkészüljön- fekete top volt rajta kiemelve mellei feszes, kerek formáit, melyek látványától nem volt olyan férfi, ki be ne gerjedt volna. A tophoz pedig egy egyszerű trapéz farmert vett fel, mely tökéletes fenekét hivatott reklámozni… én persze csak álltam ott. Nem akartam beszélni vele. Nehéz volt elfeledni, túl tenni magam rajta és új életet kezdeni… nem akartam ismét bonyodalmat, ismét érezni azt a fájdalmat, melyet hat hónappal ezelőtt okozott. Nem akartam. Nem és kész! Ám a tekintete, igéző gyönyörű barna szemeinek csillogása hamar levett a lábamról. Próbáltam komolynak, közömbösnek látszani, de nem ment. Ahogy rám nézett, ahogy ott állt… lényének egésze képtelenné tenne a feladatot és megtörtem. Halvány mosoly jelent meg az arcomon. Még mindig nem szóltam semmit, de nem is kellett. Mindent értett. Tisztában volt a helyzettel, tudta, hogy nyert. Másként nem is lehetett volna. Túl jól ismert már… megadtam magam, és ő ekkor puszit nyomott az arcomra, majd a szemembe nézett és a fülembe súgta: „sajnálom”
Ez volt számomra a kegyelemdöfés. A sört letettem, gyengéden átöleltem és a fülébe súgtam, hogy mindennél jobban kívánom, hogy egész éjjel tudnám kefélni, míg bírja szusszal és még utána is… Ő ekkor ismét rám nézett, majd megcsókolt és mire észbe kaptam már a lakásán voltunk…
Vadult estem neki. Letéptem róla a kabátot, majd a topja alá nyúltam és a melleit kezdtem masszírozni, miközben egyre hevesebben csókoltam.
Tudtam, hogy hibát követek el, hogy nem lenne szabad, de nem tudtam leállni… és ekkor tudatosult bennem igazán, hogy még mindig szeretem, hogy már rég megbocsátottam… annak ellenére, amit tett képtelen vagyok rá haragudni.
Nem értünk el a szobáig, a nappali közepén estünk egymásnak. Levetettem róla a topot. Mellei pont olyan szépek voltak, mint amilyenre emlékeztem. Közepes, feszes, kerek mellek. Kezemmel végigsimítottam őket, majd lejjebb haladva a nadrágjába nyúltam. Puncija már nedves volt, de még nem elég nedves. Ujjaimmal kényeztetni kezdtem, miközben apró csókokkal indultam el lefelé a testén. Nem hagytam ki egyetlen négyzetcentimétert sem. Azt akartam, hogy ez legyen a legjobb, legemlékezetesebb este, amit valaha is vele töltöttem… Egyre szaporábban kezdte venni a levegőt. Melleit csókolva már fel-felnyögött, bugyijában lévő kezem pedig már teljesen elázott. Bimbói meredten ágaskodtak, akárcsak farkam a nadrágomban. Teljesen kész voltam, pedig még alig jártunk az elején. Én ekkor felnéztem rá, tekintetünk találkozott, szeméből kiolvastam a vágyat és elégedettséget. Ekkor tovább haladtam. Csókjaimmal elhalmoztam puha, selymes hasát, miközben kezeimmel lesegítettem róla a nadrágot, és ő ott állt előttem egy szál tangában. Ekkor ismét ránéztem, miközben punijának kéjes illata csapta meg az orromat és hívogatott magához. Ám még nem mehettem. Még nem. Fokozni akartam a vágyat, a vágyát és a vágyam, hogy kinyalhassam… apró csókokkal indultam hát tovább. Végig lefelé a lábán, míg el nem értem a lábfejét.
Ekkor átváltottam a másik lábára és lassan, de határozottan indultam e felfelé, egészen a tangájáig, melynél egy pillanatra megálltam, mintha haboznék, aztán tovább indultam, ám nem vetettem le róla. Végig csókoltam, nyelvem hegyével jártam végig punijának árkát, melybe a nedves bugyi már eléggé bevágott, és ekkor már én sem bírtam tovább. Lehúztam róla, és farkas szemet néztem csupasz, gyönyörű pinájával, melyen kéjes nedve csillogott, és ekkor, mint kiéhezett vadállat estem neki. Két kézzel markoltam feszes popsijába és húztam magamhoz, majd vadult véstem nyelvemmel punijának mélyedésébe nevem minden egyes betűjét, miközben ő fel-felsikoltott. Nem is sikoltott, inkább csak nyöszörgött. Élvezte, ahogy kényeztettem és ez jólesett. Ekkor ismét felpillantottam rá. A vágy átjárta az egész testét, az arca megfeszült, ahogy a pöckét szopogattam, már nem kellett neki, sok, hogy elélvezzen. Teste tűzessen lángolt a vágytól. Puncija egyre forróbb lett, már szinte perzselte a nyelvem, de nem álltam le. Olyan mélyre dugtam, amilyen mélyre csak tudtam. Az egész teste beleremegett, ajkait összeszorította, hangosan szuszogott, két kézzel markolt a hajamba, és szorította felem a lába közé. Mindig is élvezte, amikor nyaltam.
Mikor kényeztették legféltettebb testrészét… a szemei már csukva voltak. A gyönyör nem engedte, hogy nyitva tartsa őket, mikor visszavonulót fújtam, és nyelvem pihenőre küldtem. Csak ekkor tekintett fel ismét. Megkönnyebbülve, ugyanakkor vágyakozva és értetlenül, hogy miért hagytam abba. Csak másodpercekre volt a gyönyörtől, a megkönnyebbüléstől, attól, hogy nyelvem kényeztetésétől a csúcsra jusson, ám én megfosztottam ettől az élménytől, ám nem hagytam sokáig kétségek közt. Előbb egy ujjam dugtam lüktető puncijába, majd kettőt és vadul ujjazni kezdtem. Teste ekkor ismét görcsbe rándult, szemeit ismét becsukta, szíve egyre hevesebben kezdett verni és ismét készen állt rá, hogy elélvezzen, és én ekkor már nem álltam le. Miközben ujjaztam, nyelvemmel pöckét kényeztettem, mely már elég nagyra duzzadt és ő ekkor nem bírta tovább… hangos sikoly mellett élvezett el, az egész teste belerándult, én ekkor kihúztam ujjaimat a puncijából, és nyelvemmel kéjes nedvének minden egyes cseppjét lenyalogattam.
Beletelt pár percbe mire ismét önmaga volt, és ekkor én következtem. Hanyatt dőltem a kanapén, miközben ő levetkőztetett. Farkam végre kiszabadult nadrágom szorításából és szabadon ágaskodhatott felfelé. Ő pedig nem habozott. Előbb apró csókokkal halmozta el, majd egyre vadabbá vált… és szopni kezdett. Ebben ő volt a legjobb. Még egy lány sem akadt, aki képes lett volna felül múlni. Ahogy a szájába vette felváltva szívta és ostorozta nyelvével, melytől én teljesen készen voltam, ám rafinált volt. Nem hagyta, hogy elélvezzem. Jól tudta meddig mehet el. Kínozva ezzel engem. Mikor már majdnem elélveztem, ő leállt. Rám nézett. Tekintete mindent elárult. Felkúszott hozzám, megcsókolt, majd felültem, ő az ölembe ült, farkam a puncijába csúszott és ő dinamikus csípőmozgásba kezdett. Kezemmel a fenekébe markoltam, miközben melleit csókoltam. Ez volt, és még mindig ez a kedvenc pózom. Ismert már. Túl jól.
És puncija nem engedett a szorításból. Forrón, tűzessen ölelte körül lüktető farkam, egyre közelebb juttatva ahhoz, hogy mindent elsöprő erővel élvezzek el. Ám most én nem akartam. Még nem. Ismét a csúcsra akartam juttatni. Felkaptam, és az ágyra fektettem. Az egyik lába a földre lógott, míg a másikkal átkulcsolta a derekam. Finoman belé hatoltam, majd egyre erősebben kefélni kezdtem. Ismét egyre szaporábban vette a levegőt. Alig bírta szusszal. Ennyire, ilyen nagy tempóval még sosem dugtam. Élvezte. Alig bírta, de élvezte. Kezeivel a hátamba kapaszkodott, szemeit ismét behunyta. Puncija nedvétől már az egész ágy tocsogott, mikor nem bírta tovább. Teste megfeszült, lélegzete egy pillanatra megszűnt, majd felsikoltott… ismét a csúcsra ért, és én nem hagytam abba. Ennek hatására még erősebben keféltem. A puncija már majd szétszakadt, de nem álltam le. Nekem sem kellett már sok. Pillanatokkal utána én is elélveztem. Bele a puncijába, akkorát, milyet még korábban soha.
Ekkor ránéztem. Szeméből a szomorúság és csalódottság tükröződött. Ám ezek nem az ő érzései voltak, hanem az enyémek. Hiba volt feljönni hozzá. Hiba volt ilyen könnyen megadnom magam. És míg én emiatt őrlődtem, addig ő elégedetten terült el alattam, hiszen ismét megkapta, amit akart.

,

Nincs hozzászólás

Baszásaim 5

Mindenkinek van hobbija. Állítólag…
Az enyém a fotózás. Méghozzá az aktfotózás. Persze ez nem egyik napról a másikra alakult ki. Sok idő kellett hozzá, mire belejöttem. Kezdetben a barátnőimet fotózgattam. Mind örömmel álltak modellt, és vállalták a dolgot, aztán ahogy telt az idő, egyre jobb lettem, és egyre többen szereztek tudomást az én kis szabadidős elfoglaltságomról. És legnagyobb meglepetésemre egyre többen kerestek fel, kértek meg, hogy róluk is készítsek egy fotósorozatot. Mondhatni örömmel vállaltam a felkérést, mert így nem nekem kellett keresgélnem…
A történet izgalmas része ott kezdődött, mikor egy szép nap megismertem, egy gyönyörű lányt, Anitát. Házibuliban voltam egy barátomnál, aki bemutatott neki, és én rögtön meséltem a hobbimról, ami neki nagyon tetszett. Számot cseréltünk, és megbeszéltük, hogy találkozunk a következő héten… és így is lett. Nagyon őszinte lánynak ismertem meg, és ezért meg is lepett mikor azzal állt elő, hogy szeretné, ha róla is készítenék pár fotót, még mielőtt betöltené a huszonegyedik születésnapját. Mondván, hogy mikor idősebb lesz, akkor csak elő kelljen kapnia a képeket és visszaemlékezni rá, hogy milyen gyönyörű is volt fiatalon…
A hétvégére beszéltük meg az időpontot, mert akkor a szülei nem voltak otthon. Így egy egész napunk volt rá, hogy tökéletes képeket készítsünk.
Szombat délelőtt tízkor érkeztem meg hozzá. A városban laktak, egy kétszintes családi házban. Ahogy beléptem az ajtón egy hatalmas nappali fogadott, tele virágokkal, növényekkel. Az édesanyja oda volt értük. És meg kell hagyni nagyon kellemes hangulatot ébresztettek. Anitával a konyhába mentünk. Készített két kávét, és miközben elkortyolgattuk megbeszéltük a részleteket. Azt mondta, hogy teljesen rám bízza magát. Én ennek nagyon örültem, mert a legtöbben, akik addig felkértek, konkrét tervekkel álltak elő, és nem nagyon tudtam érvényesülni.
- Szóval, akkor hol kezdjük? –a szemei csillogtak, egyszerűen gyönyörű volt. Egy kósza szőke tincs lógott az arcába, melytől vadítóan szexi volt. Melegítő alsó, és egy póló volt rajta. Hosszú, szőke haja kiengedve lógott a válláig.
- A konyha tökéletes lesz.
- A konyha? –meglepetten kérdezett vissza.
- Igen, a konyha –felálltam, elővettem a gépet és felkészültem az első képek elkészítésére- csinálok pár képet rólad, aztán utána átmehetünk a nappaliba. Nagyon jól fogsz mutatni a növények közt –elmosolyodtam.
- Rendben –bólintott, miközben zavartan mosolygott. Láttam rajta, hogy izgul. Még sosem volt ilyenben része- de azt akarom, hogy a ház minden zegzugában készíts rólam képeket.
- Oké.
Hozzáláttam az első képek elkészítéséhez. A széken ült, és csak mosolygott, miközben én csak kattintgattam. Készítettem pár képet, majd átmentünk a nappaliba. Ő a díványra dőlt. Fehér bőrét remekül kiemelte a dívány sötétbarna árnyalata.
- Ne vessem le a pólóm?
- Még ne. Egy kicsit húzd feljebb. Szép lassan akarok haladni. Hiba lenne elkapkodni.
Mindent úgy tett, ahogy kértem. Feljebb húzta a pólóját, egészen a melléig. Gyönyörű, lapos hasa volt. Csináltam róla pár fotót, majd megkértem, hogy forduljon hasra. Odamentem, és kissé lejjebb húztam a nadrágját, épp csak annyira, hogy formás fenekének egy kis része ki villanjon. Majd a hátára feküdt, ekkor én ismét odamentem és lejjebb húztam róla a nadrágot. Rózsaszín, csipkés tanga volt rajta. Épp csak annyit engedtem látszatni belőle, hogy az már kellően izgató legyen. Majd megkértem, hogy álljon fel, és vesse le a pólóját. Miközben vetkőzött én tovább fotóztam. Szép lassan szabadult meg a ruhadarabtól, amit a földre dobott. Fedetlen felső teste elkápráztatott. Gyönyörű, kerek, feszes mellei voltak. Nem nagyok, de szépek, és formásak. Megkértem, hogy takarja el őket a kezével, hogy úgy fotózhassam. Nem akartam sietni vele. Azt akartam, hogy lassan bontakozzon ki. Hogy egy szép erotikus sorozatot tudjak készíteni. Jó pár képet csináltam.
Már nem volt olyan feszült, mint az elején. Kezdett felengedni, ellazulni, és ettől csak még szebb lett. Ekkor megkértem, hogy engedje le a kezeit, majd szép lassan simítsa végig a felső testét, melleit, majd nyúljon az egyik kezével a nadrágjába, ezután pedig szép lassan vesse le azt. Őszintén megvallva már alig vártam, hogy láthassam meztelenül. Egyszerűen megőrjített a teste. A farkam már mereven kényelmetlenkedett a nadrágomban. A legszívesebben előkaptam volna, és keféltem volna egy jót, de nem tehettem. Kissé elkalandoztam, és mire ismét visszatértem a valóságba az ő testét már csak egy apró, rózsaszín tanga próbálta fedni. Én megállás nélkül fotóztam. Ő szép lassan megfordult, és szemügyre vehettem formás fenekét. Mely szinte megbabonázott. Ekkor megkértem, hogy üljön vissza a kanapéra, tegye szét a lábait, és nyúljon a bugyijába. Anita kényelmesen hátradőlt, és szép finoman izgatni kezdte magát. Láttam, ahogy a teste reagál az ujjai gyengéd érintésére, megtelik vággyal… és egyre jobban átadja magát az élvezetnek.
Anita szinte kikelt magából. Mintha nem is lettem volna ott, teljesen átadta magát az érzéseknek. Én ekkor megkértem, hogy ismét álljon fel, és szép lassan szabaduljon meg a tangájától. Gyönyörű, frissen borotvált punija volt. Én a lába elé térdeltem, és csináltam pár közeli képet. Punija már kellően nedves volt, kéjes illata megcsapta az orromat. Hatalmas önerőre volt szükségem, hogy bele ne csókoljak. Miközben a közeli képeket készítettem megkértem, hogy tovább izgassa magát. A keze gyengéden siklott végig punija mélyedésében. Lassú, körkörös mozgást végezve. Halk nyögések hagyták el az ajkát. Teljesen fel volt tűzelve. Láttam rajta, hogy nem bírja sokáig. Két ujját a punija mélyére dugta, és előbb lassú, majd egyre dinamikusabb mozgással kezdte izgatni magát. Nedve végigfolyt a csuklójáig, majd a földre csöpögött.
A szemeit már behunyta, miközben az ajkát harapdálta. Nem akartam, hogy leálljon. Gyönyörű, izgató látvány volt. A legerotikusabb, legizgatóbb lány, akivel addig együtt dolgoztam. Visszafeküdt a kanapéra. A lábait szétette és tovább izgatta magát. A farkam már majd szétdurrant a látványtól. Előtte még soha senki nem tudott így felizgatni. Egy pillanatra sem vettem le róla a szememet. Egyre gyorsabban készítettem a képeket, miközben ő egyre dinamikusabban izgatta magát. Szőke haja csapzottan lógott az arcába. Halk nyögések hagyták el az ajkát. Már két kézzel izgatta magát. Két ujját tövig nyomta a puncijába, míg másik kezével a csiklóját simogatta. A teste olyan volt, mint egy hangszer. Tökéletes ritmusban dolgozott össze, egyre hevesebbé, forróbbá válva. Mintha csak fel akarna robbanni. Hol megfeszült, hol ellazult. A kanapé egyre jobban átázott a punija nedűjétől. Én már nem fotóztam tovább. Egyszerűen képtelen voltam. Az ágy előtt térdeltem és csak figyeltem. Vártam, hogy végre eljusson a csúcsig… azt a pillanatot akartam megörökíteni.
Mikor a teste megkapja annak a gyönyörnek az érzését, melynek elérésén éppen dolgozik. Annyira izgató volt a látvány, hogy alig bírtam magammal. De tudtam, hogy nem lehet. Nem kaphatom meg. Ott és akkor nem. Mert nem azért voltam ott. Vagy mégis? Már magam se tudtam. Minden porcikám vágyott rá, miközben ő egyre szaporábban vette a levegőt, míg végül a teste meg nem feszült. Én ekkor tudtam, hogy eljött az idő. Ismét felkaptam a fényképezőgépet és fotózni kezdtem, miközben ő elért a csúcsig. Minden izma megfeszült. Kezei olyan gyorsan dolgoztak a punciján, hogy azt már szemmel nem lehetett követni. Hatalmas erővel tőrt ki… az egész teste átadta magát a gyönyörnek. Hangosan zihált, a szemi csukva voltak, a száját összeszorította… és elélvezett.
Gyönyörű látvány volt, ahogy a csúcsra ért. Percekig kapkodott még levegő után. A szemeit már kinyitotta, elmosolyodott, ahogy a tekintetünk találkozott. Életem egyik legszebb élménye volt ez a nap vele… Miután magához tért folytattuk a fotózást. Átmentünk a szobájába, majd a fürdőbe, ahol zuhanyzás közben is készítettem róla pár képet…

Nincs hozzászólás

Baszásaim 4

A nap magasan az égen árválkodott, beragyogva az egész tájat. Annával a tó partján sütettük magunkat. Ez volt az utolsó napunk, mielőtt hazaindultunk volna, ezért ki akartuk élvezni minden egyes percét. A többiek még aludtak, így csak ketten voltunk.
Én és az ő gyönyörű teste. Egyszerűen megbabonázott vele. Apró bikini volt rajta, mely alig takart valamit, így a fantáziámat nem hagyta hidegen. Jól elvoltunk a hétvégén, de a szex valahogy nem jött össze. Pedig mindent megtettem az érdekében. Mindent, amit csak lehetett.
És most eljött az utolsó nap, ezért tudtam, hogy most, vagy soha. Ő csak feküdt mellettem, sütette magát, míg én benne gyönyörködtem. A bőre szép barna volt, csillogott a napfényben. Felkönyököltem, és úgy néztem. Ő persze a szeme sarkából egyből észrevette. Felült mellém, nem szólt semmit, majd egyszerűen levetette a bikini felsőjét. Közepes nagyságú, formás mellei voltak. Egyszerűen ennivalóak. És én máris megéheztem.
- Kérhetek egy szívességet? –kacér mosollyal nézett rám, majd feküdt vissza.
- Persze –egy kissé elkalandoztam.
- Bekennél napolajjal?
A válasz egy határozott igen volt. Nyomtam egy keveset a flakonból a tenyerembe, majd gyengéden kezdtem a testébe masszírozni. A vállaival kezdtem, majd egyre lejjebb haladtam. Nem akartam elkapkodni. Szép finoman haladtam lefelé. Érezni akartam a melleit, ahogy végigsiklok rajtuk. Az érintésük nem hagyott hidegen. A testem reagálni kezdett, a szívverésem szaporábbá vált. Felnéztem rá, a szemei behunyva voltak. Az arca békés. Az egész teste ellazult. A kezem szép finoman becézgette a melleit, a mellbimbói meredten bámultak az ég felé. Egyszerűen hibátlan volt a teste. És én nem bírtam betelni vele. Elfogott a vágy, minden porcikám beleremegett, és szép lassan indultam tovább. A hasa feszes volt. A bőre szinte selymes.
Gyengéden simogattam, miközben csak egy dolgon járt az agyam. A tanga a puncijára feszült, szemmel jól kilehetett venni a vonalát. Ahogy elértem a hasa alját egyre nagyobb vágyat éreztem rá, hogy megérintsem. Minden egyes porcikám vágyott rá. Arra, hogy végigsimítsam. Ismét megálltam, és felnéztem rá. A szemei még mindig csukva voltak. Nem tudtam, hogy mitévő legyek. Ez volt az a pillanat, jól tudtam. A pillanat, melyre az egész hétvégén vártam. Végignéztem a testén, a farkam kezdett merevvé válni, és jól tudtam, hogy innen már nincs visszaút. A hasáról a combjára tévedt a kezem. Ő ekkor kissé széttette a lábait. A punija ettől még láthatóbbá vált.
Kezemmel már a belső combját simogattam, majd kissé reszketve, félve a negatív reakciótól tévedtem a puncijára. Nem nyúltam a tangába. Előbb csak lágyan simítottam végig kívülről, miközben végig az arcát figyeltem. A szeme még mindig csukva volt, ám az ajkait már összeszorította. Ez pedig felbátorított. Kezem óvatosan, az apró ruhadarab alá toltam. A punija már nedves volt. A kezem végig siklott rajta, miközben nedve átáztatta. Finom, lassú körkörös mozgásba kezdtem. Ő ekkor kinyitotta a szemeit. A tekintetünk találkozott. Elmosolyodott, majd magához húzott, és csókolózni kezdtünk. Nyelve heves táncot járt az enyémmel, miközben én tovább izgattam odalent. A punija már forrón lüktetett, mikor két ujjamat tövig nyomtam benne, és ujjazni kezdtem. Anna ekkor felnyögött. A testét elöntötte a vágy, minden porcikája csak arra vágyott, hogy végre a csúcsra jusson.
Lassan, apró csókokkal indultam el lefelé a testén. Végig csókoltam minden egyes négyzetcentiméterét. A melleire külön figyelmet fordítva. Eljátszadoztam velük egy ideig, míg végül tovább indultam. A punija illata már megcsapta az orromat. Lehúztam róla a tangát, majd széthúztam a lábait, és szép finoman csókolni kezdtem. Apró csókokat leheltem rá, őrületbe kergetve ezzel, majd mikor már alig bírta, tovább indultam. Mélyen a mélyedésébe nyaltam. Végigsiklottam benne, egészen a csiklójáig, mely már készen állt rá, hogy eljátszadozzam vele. Ekkor felnéztem Annára, a tekintetünk találkozott, a szemeiből kiolvashattam, hogy mennyire vágyik rá, hogy már alig bírja… el akar élvezni. Elmosolyodtam. Majd belecsókoltam forrón lüktető puncijába, melynek édes íze teljesen megbabonázott. Nagyon finom volt a punija. És én egyszerűen nem bírtam betelni vele. Rátapadtam és egyre hevesebben csókoltam. Ő pedig egyre kevésbé bírta. Már nagyon közel járt a véghez, és én ezt jól tudtam. Úgy csókoltam, mint még előtte soha senkit, mikor a teste hírtelen görcsbe rándult, izmai megfeszültek, és ő elélvezett. Én ekkor leálltam. Felnéztem rá, a szemeit behunyva élvezett.
Levetettem a fürdőnadrágom, a farkam már majd szétdurrant, mikor a puncijához igazítottam, és finoman belé csúsztattam. Forró, és nedves volt. A világ legszebb érzését adva. Tövig benyomtam, majd szép lassan dugni kezdtem, miközben megcsókoltam. A punija íze még ott volt a számban, és ő ezt érezte, mindkét kezével a testembe kapaszkodott, miközben én egyre gyorsabban keféltem. Ő egyre szaporábban vette a levegőt, velem együtt. A tekintetünk néha-néha találkozott, miközben tovább csókoltam. A testünk szinte eggyé vált, mikor kezdtem érezni, hogy már nem bírom sokáig. A punija szinte magába szívta a farkam, és nem engedte. Rátapadt. Már neki sem kellett sok. Ismét megfeszült. A teste felkészült a gyönyörre. Egyre szaporábban vette a levegőt, és egyre hangosabban nyögött fel, míg végül ismét elélvezett. A punija ekkor úgy tapadt a farkamra, mint még korábban soha. És számomra ez volt a kegyelemdöfés.
Olyan gyorsan kezdtem kefélni, amilyen gyorsan csak tudtam, míg végül én is elélveztem. Bele a forró puncijába. Egészen addig dugtam, míg a farkam el nem ernyedt. Ekkor kihúztam belőle és csak csókoltam. Ő még mindig levegő után kapkodott. Egymásra mosolyogtunk, és én ekkor jól tudtam, hogy neki ennyi még koránt sem volt elég. Mellé feküdtem, majd ő fölém hajolt és vadul csókolni kezdett. Előbb a nyakam, majd a mellkasom, egyre lejjebb haladva, míg el nem érte a farkam. Ekkor lelassított, apró csókokkal halmozta el. Előbb a golyóim kényeztette, majd a szájába vette a még mindig ernyedt farkam, és a nyelvével kezdte ostorozni. El is érve vele a kellő hatást.
Éreztem, hogy a testem ismét reagál, a farkam a szájában keménykedett meg. Úgy kényeztette, mint még előtte soha senki. Hol gyorsabban, hol lassabban szopta. Én már készen álltam rá, hogy a szájába élvezzek, mikor hírtelen leállt. Felnézett rám, majd rám ült. Farkam a puncijához igazította, és lassú, ütemes csípőmozgásba kezdett. Kezeimmel a seggébe markoltam, miközben ő egyre gyorsabban mozgott rajtam. A punija egyre szaporábban lüktetett, a nedve egyre jobban folyt. Fel-fel nyögött, már szinte magán kívül volt. Átadta magát az ösztöneinek. Piszkosul jól csinálta. Én már teljesen készen voltam. Szinte csak pár pillanat kellett volna még hozzá, hogy ismét a puncijába élvezzek, mikor ő hírtelen leállt. A fülemhez hajolt és bele súgta, hogy úgy akar elélvezni, hogy én hátulról kefélem. Majd leszállt rólam, négykézlábra ereszkedett, és várta, hogy hátulról hatoljak a kéjnedvtől tocsogó puncijába.
Kissé széthúztam a lábait, majd gyengéden belé hatoltam, és lassan dugni kezdtem. Nagyon élvezte. Egyre szaporábban vette a levegőt, míg végül nem bírta tovább… és elélvezett. Már nekem sem kellett sok. A hátára fektettem, farkam a puncijához igazítottam és belé hatoltam. Olyan gyorsan keféltem, ahogy csak bírtam. Egészen addig, míg el nem élveztem. Ismét a puncijába, mely felemelő érzés volt. Ezután megcsókoltam. Majd mellé feküdtem. Pihennünk kellett. Nem törődtünk semmivel, és senkivel. Kint a természet lágy ölén adtuk át magunkat a természet vad ősi ösztöneinek. Emlékezetes kalandot teremtve egymásnak.

,

Nincs hozzászólás

Baszásaim 3

Bianka az a lány volt, aki mellett nem lehetett csak úgy elmenni. A közelében érezni lehetett azt az elképesztő energiát, amit sugárzott. Azok közé a nők közé tartozik, akik mindig is az eseteim voltak. Határozott, magabiztos, olyan, aki tudja, mit akar, és el is éri azt…
Január második hetében történt, hogy miért is ne, én már szabadságot kaptam. Kemény két napot így év elején. Visszagondolva persze nem bánom. Szokványos unalmas napnak tűnt. Egy hatalmas letörtséggel körítve. Mert akkor semmi sem akart összejönni. Magam alatt voltam. A legszívesebben átaludtam volna, mind a két napot, de nem így tettem. Inkább felkeltem és bementem a városba.
Egyik üzletből a másikba mentem. Csak nézelődtem, de nem vettem semmit. Ez így ment egész délelőtt, míg dél körül be nem ültem, az egyik kávézóba egy kávéra. Kicsit nevetséges is, mert nem kávézom, és utálok egyedül beülni bárhova is. Akkor mégis kedvem volt hozzá… A kávémat kevergettem és bámultam magam elé elgondolkozva, mikor ő megállt az asztalom előtt, és mosolyogva rám köszönt.
- Szia.
- Szia –kedvetlenül néztem fel rá, aztán mosolyt erőltettem az arcomra- hát te?
- Nemrég jöttem haza –mire észbe kaptam, már két puszit nyomott az arcomra, majd leült velem szemben- egyedül vagy?
- Totál egyedül. És te? –hülye kérdés, hisz láthattam, hogy egyedül jött be.
- Én is –mosolygott, majd rendelt egy kávét- mesélj! Mi van veled? Már nem is tudom, mikor találkoztunk utoljára…
- Legalább két éve… de lehet, hogy van az már három is.
- Hát igen… – ekkor megcsörrent a telefonja. Fontos hívás lehetett, mert egyből felállt és elköszönt. Ám mielőtt elrohant volna, még gyorsan felírta egy papírra a telefonszámát, és a címét, majd megígértette velem, hogy este felnézek hozzá.
Miután elrohant én magamra maradtam két csésze kávéval, meg azzal a darab papírral. Ezek után pedig már nem is volt kedvem semmihez sem. Hazamentem és egész nap csak ő járt a fejemben. Egyszerűen gyönyörű volt. Régebben sem volt rossz csaj, de most… még sokkal szebb lett. Emlékszem mikor utoljára láttam rövid barna haja volt, sokkal világosabb bőre, és vékonyabb is volt. Ám ez a pár kiló plusz egyáltalán nem állt neki rosszul. Sokkal nőiesebb lett tőle. A feneke formásabb, a mellei nagyobbak… tetszett. És végre a haját is megnövesztette. Gyönyörű sötétbarna haja lett, mely kibontva lógott a háta közepéig. Tetőtől talpig fehér ruhát viselt, mely remekül passzolt a napbarnított bőréhez. Nem tudtam, hol töltötte az elmúlt pár évet, de nagyon jót tett neki…
Egész délután csak töprengtem, hogy elmenjek-e, vagy ne hozzá? Aztán végül már az autómban találtam magam, útban hozzá. Persze még előtte felhívtam, hogy nem e jött közbe valami, de hála nem.
Pizzával és egy üveg pezsgővel várt. Főzni még mindig nem tanult meg, viszont a pizzát imádja, pont úgy, mint én. Kellemesen elbeszélgettünk, szinte mindenről, kivétel arról, hogy mivel foglalkozik. Arról nem akart beszélni. Azt mondta, az nem fontos. Nem akar a munkájáról beszélni. Helyette inkább engem vallatott… A pezsgő gyorsan elfogyott, és megtette a hatását. Egyik pillanatról a másikra azon kaptam magam, hogy a testében gyönyörködöm, csak arra bírok gondolni, hogy milyen jó is lenne most vele… és ekkor eszembe jutott egy régi kedves emlék. A régi szép időkből. Egy házibulin történt, az egyik közös haverunknál, aki pont a szülinapját ünnepelte. Lehettünk vagy harmincan, ha nem többen. Biankával akkor már ismertük egymást. Ő egy évvel járt felettem. És akkor volt végzős. Már akkor imádtuk mindketten a pezsgőt, ezért nem is csoda, hogy kettesben maradtunk egy üveg Törleyvel, melyet hamar kivégeztünk. Kellemes májusi idő volt. Estére sem hűlt le a levegő, ezért kimentünk a ház erkélyére, mely elég nagy volt és a korlátnak támaszkodva ürítettük ki az üveget. Mindketten jól becsíptünk, és én mire észbe kaptam már őt csókoltam. Akkor persze még nem volt ilyen bombázó, de nekem tetszett. Az üveget ledobta az erkélyről, majd egymásnak estünk, én a kezem finoman a nadrágjába csúsztattam, és ujjazni kezdtem. Hamar benedvesedett… és nem kellett volna hozzá sok, hogy el is élvezzen… ám akkor hírtelen megjelentek páran az erkélyen és nekünk le kellett állnunk. Pedig már akkor megkaphattam volna. És ennél több sosem történt.
Most viszont ott ült mellettem a kanapén, és nekem csak azon járt az agyam, hogy akár be is pótolhatnánk azt az estét…
- Emlékszel arra az estére? –nem is tudom miért hoztam fel, de nem tudtam megállni, hogy ne beszéljek róla- Balázs szülinapi bulijára?
- Mikor az erkélyen… -huncutul mosolygott- azóta is eszembe jutott párszor.
- Nekem is. Kár, hogy akkor megzavartak minket.
- Talán így volt megírva –letette a pezsgős poharát az asztalra, majd a fülemhez hajolt és belesúgta- de most akár onnan folytathatnánk, ahol akkor abbahagytuk.
Mire bármit válaszolhattam volna, ő már nekem esett. Forró, szenvedélyes csókkal támadott le, alig kaptam levegőt… de tetszett, és a hév mellyel nekem esett, lassan magával ragadott. Az ölembe mászott és csak csókolt. Vadul, szenvedélyesen… aztán lejjebb csúszott. A kanapé elé térdelt, majd lehámozta rólam a nadrágot. A szemei csillogtak, mikor a tekintetünk találkozott. Elmosolyodott, majd az alsónadrágtól is megszabadított. Merev farkam ott ágaskodott előtte és ő egy pillanatig sem habozott. Kissé széthozta a lábaimat, hogy hozzáférjen, majd nekiesett. Apró csókokkal kezdte elhalmozni előbb a golyóimat, majd onnan elindulva haladt a makkom felé és a nyelvével izgatni kezdte, miközben kezeivel a pólóm alá nyúlt, és a hasam simogatta. Nagyon jó érzés volt. Én csak ültem ott, és hagytam, hogy azt tegye, amihez csak kedve van. Fel-felnézett rám, élvezte, hogy nézem, ahogy kényeztet. A hajába túrtam. Gyönyörű selymes tapintása volt. A farkam ekkor már a szájában volt, keményen ostorozta a nyelvével, időközönként meg-megszívta… miközben engem teljesen magával ragadott a gyönyör, melyet okozott.
És ekkor ismét felnézett rám. Szinte már eggyé vált a gondolatunk, mert tudtam mit akar. Levetettem a pólómat, és teljesen meztelenül ültem előtte. Ő ekkor elindult felfele. Ismét az apró, de szenvedélyes csókjaival. Végigcsókolta az egész felső testem. Lassan, de határozottan haladt felfelé, egészen az ajkamig. Ismét megcsókolt. Még szenvedélyesebben, mint előtte, majd egymásra néztünk. A tekintetünk eggyé vált. Levetette a pólóját, majd a melltartóját, és végre megpillanthattam gyönyörű, immár fedetlen melleit. Feszesek, és formásak voltak. A bimbói meredten bámultak előre, és én egyből nekiestem. A nyakát kezdtem csókolni, és haladtam a mellei felé, majd teljesen elvesztem bennük. Ő ekkor hátradőlt és rám hagyta a dolgot. Én pedig vadul csókolni kezdtem őket. A nyelvemmel izgattam a bimbóit. Ő egyre szaporábban vette a levegőt. Behunyt szemekkel élvezte, ahogy kényeztetem, az ősi ösztönök által vezérelve. Majd magamhoz húztam, szenvedélyesen megcsókoltam, a kanapéra fektettem, és levetkőztettem. Meztelen teste végigsimult a kanapén.
Még sosem láttam hozzá foghatót. A punija frissen borotvált volt. Teljesen kopasz, és átázott a kéjnedvtől, melynek illata lassan megcsapta az orromat, és ettől elöntött a vágy, hogy belecsókoljak. Gyengéden széthúztam a lábait. Nem akartam elkapkodni. Minden pillanatot ki akartam élvezni, ezért ott folytattam, ahol az előbb abbahagytam. Ismét a melleit csókoltam. Ám most már finoman, gyengéden becézgettem őket, majd lassan elindultam lefelé. A várakozás, még jobban felizgatta. Türelmetlenül várta, hogy odalent csókoljam. A tekintetéből egyből kiolvastam. És élveztem. Élveztem, ahogy kínozhatom… hogy az időt húztam, miközben ő egyre türelmetlenebbé vált. A bőre selymes, és puha volt. Szinte bársonyos. Minden négyzetcentiméterét végigcsókoltam, miközben lefelé haladtam, míg végre el nem értem a punciját. Ekkor ő megremegett, felnéztem rá és egymásra mosolyogtunk, majd behunyta a szemét és várta, hogy kinyaljam. Én persze még szerettem volna egy kicsit váratni. Ezért a combjait kezdtem csókolni. Mindig csak egy hangyányit közeledve lucskos pinája felé, ám már én sem bírtam tovább. Előbb apró csókokkal halmoztam el nagyajkait, ekkor ő ismét megremegett… és én tudtam, hogy nem várathatom tovább. Mélyen belenyaltam, ő ekkor halkan felnyögött, ahogy nyelvem végigsiklott, kéjnedvtől átitatott puncijának mélyedésében. Melynek édes nedve átitatta a nyelvem. És ekkor tudtam, hogy érdemes volt eddig várni. Mert még sosem kóstoltam előtte ilyen finom puncit. Azt mondják, hogy a vegetáriánus csajoké a legfinomabb. És az is sokat javít az ízén, ha valaki nem dohányzik. És ebben lehet valami. Bianka soha életében nem szívott el még egy szál cigit sem. Persze vegetáriánus sem volt, és megvallva őszintén még sosem voltam húsmegvető csajjal… de ebben a pillanatban már nem is vágytam rá. A punija íze csak fokozta a vágyam.
Teljesen magával ragadott, és én ekkor teljesen rátapadtam. Előbb lassan, majd egyre gyorsabban nyaltam, és csókoltam teste legnemesebb részét. Pöcke már teljesen keménnyé vált. A teste forrón lüktetett, csakúgy, mint a pinája. Én ekkor segítségül hívtam a kezem is, és két ujjam nedves lukjába dugtam, és ujjazni kezdtem. Megpróbáltam finoman kitapintani a g-pontját, és szerencsémre hamar rá is találtam. Ekkor mutatóujjam végével azt kezdtem el simogatni, egyre jobban izgatni, miközben nyelvemmel tovább izgattam a pöckét… és ő ekkor már nem bírta tovább. A teste megfeszült. Egyre szaporábban vette a levegőt… majd a csúcsra ért és elélvezett… Percekbe telt mire magához tért, persze én közben nem álltam le. Az ujjam ugyan kihúztam forrón lüktető puncijából, de a szám továbbra is rátapadt. És élvezte nedűje minden egyes cseppjét.
Mikor végre magához tért a gyönyörtől, végigsimította a fejem, majd egymásra néztünk. Elmosolyodva gyengéden magához húzott. Én felcsúsztam hozzá, és szenvedélyesen megcsókoltam. A számban érezhette a punija ízét, mikor én a farkam nedves lukjához igazítottam és belé hatoltam. Lassan, ritmusosan kezdtem kefélni. Azt akartam, hogy ismét a csúcsra jusson. Hogy ismét elélvezzen, és tudtam, hogy ehhez idő kell… ám én már totál kész voltam és alig bírtam magammal. Ezért egyre gyorsabb tempóra kapcsoltam. Ő egyre gyorsabban vette a levegőt. Fel-felnyögött, miközben vadul csókoltam. A puncijába akartam élvezni, mely teljesen a farkamra tapadt, mintha csak direkt erre teremtették volna. Tökéletes rásimult. Kellemesen meleg volt, sőt inkább forró. Teljesen átadta magát nekem, belém kapaszkodott, a nyelve táncot járt a számban… mikor már én sem bírtam tovább. Tudtam, hogy hatalmas erővel fogok kitörni. És ezt ő is megérezte. De már készen állt. A teste ismét megfeszült, és ő ismét elélvezett… majd rám mosolygott és én tudtam, hogy már szabad az út előttem. Elértem, amit akartam, hogy ismét elélvezzen. Úgy, hogy közben kefélem, és ekkor átadtam magam az élvezetnek. Megadtam magam testem vágyának, és forrón lüktető puncijába élveztem…
Egész hajnalig szeretkeztünk, majd átmentünk a hálószobába… én totál teljesen ki voltam merülve, ezért hamar elaludtam. Ám mikor magamhoz tértem ő már nem volt sehol.
Egy levelet találtam az éjjeliszekrényen. Azt írta, hogy ilyen csodálatos éjszakája még sosem volt. De sajnos mennie kell, és nem tudja, hogy mikor jön ismét haza. Hagyott egy kulcsot számomra, hogy be tudjak zárkózni, miután elmentem… azóta két hónap telt el. Sosem hívott fel, és én sem hívtam. Nem tudom, hogy hová ment, és meddig kell maradnia. Talán ismét éveknek kell eltelnie, mire ismét láthatom, és megköszönhetem neki azt a csodás, felejthetetlen éjszakát…

,

Nincs hozzászólás

Baszásaim 2

Valahogy az egyéjszakás kalandoknak nem bírok ellenállni. Talán a fiatalságom teszi, talán a vágy, talán… nem tudom. Szeretem a szabadságot, azt, hogy nincs ki lekössön, nincs kinek magyarázkodnom. Csupán megtörténik és utána zajlik tovább az életem, és nem kell a következményekkel számolnom.
Ő is egy ilyen lány volt. Egy a sok közül, és mégis a sok közül az egyetlen melyben láttam fantáziát. Akit még utána többször is megkívántam, és nem bírtam ellenállni neki. Akkoriban sokat jártunk össze. A közös baráti kör és az érdeklődés, aztán a szex. Az első alkalom volt a legjobb. A feledhetetlen, melyet nem tudok még a mai napig sem elfeledni. És annyi együttlét után, csak mikor tudtam, hogy már nem lesz több, akkor jöttem rá, hogy hibát követtem el. Csupán egy alkalomnak kellett volna lennie. Egy mindent elsöprőnek, de már mindegy…
Nyár volt és forróság. Csupán egy filmért jött fel, amit már régóta meg akart nézni, aztán ment is volna haza… ám nem így történt. Egy rózsaszín top és egy kis rövid farmernadrág volt rajta, mely a seggére tapadt, és ahogy mentem utána a szobába máris felizgatott a látványa. Hosszú barna haja kibontva lógott körülbelül a háta közepéig és csak úgy csillogott a ráverődő napfénytől.
A filmet az ágyam melletti kis éjjeliszekrény legfelső fiókjában tartottam. Már nem is emlékszem, hogy miért, de ez nem is fontos. A szobába érve leültem az ágyra, közvetlenül mellé, és kutatni kezdtem a fiókban a film után. Ő a kíváncsi tekintetével végig követte minden egyes mozdulatom, míg rá nem akadtam a lemezre. Ekkor kivettem és átnyújtottam neki. Ahogy felé fordultam a melleit nem tudtam nem elkerülni a tekintetemmel, és ez neki is feltűnt. Elmosolyodott. Nem szólt semmit. Én pedig egy kissé zavarban voltam. Főleg, mert odalent a szerszámom már fészkelődni kezdett, és a helyzet kezdett kínossá válni. Hírtelen azon kaptam magam, hogy már csak rá bírok gondolni. Arra, hogy vajon bejövök e neki? Hogy esetleg kefélne egy jót velem? Ha most megcsókolnám, vagy megérinteném olyan helyen, akkor mit szólna? Biztos képen vágna. Az tuti. Ezért el is szállt minden bátorságom, persze nem mintha olyan sok lett volna. Megköszönte a filmet és elindultunk kifelé. Én megint csak mögötte kullogtam és a fenekét bámultam, miközben egyre nagyobb késztetést éreztem rá, hogy megfogjam. És nem bírtam tovább. Kiérve a szobából rápaskoltam. Ő erre megállt, én pedig elkaptam a kezem, és álltam ott vele szemben idétlenül, várva, hogy lehordjon… de nem tette. Megfordult, és csak mosolygott.
- Bocs, nem bírtam ellenállni –fülig elvörösödve, dörmögtem magam elé a szavakat, kerülve a tekintetét.
- Hát igen –hangja lágy volt. Nem érződött benne, hogy haragudna, vagy, hogy egyáltalán zavarban lenne- senki se tud ellenállni neki. Gyönyörű seggem van –pár másodperc csend következett. Csak bámultunk egymásra- minden pasi fantáziáját megmozgatja. Látom ez nálad sincs másként.
- Hát –hát, hát mi hát? Na ná, hogy megmozgatta.
- Zavarban vagy? –huncut mosoly jelent meg az arcán. Jól tudta a választ, és azt, hogy neki kell megtennie az első lépést, mert én elég bizonytalan vagyok- Miért?
- Mert… – csak habogtam, hebegtem össze-vissza- még sosem fogtam meg a feneked, pedig már régóta vágytam rá. –őszinte vallomás volt, melytől ismét elvörösödtem. Talán jobban is, mint korábban.
- És milyennek találtad? Jó volt?
- Őszintén –a fejemet vakartam- nem emlékszem. Túl gyors volt, csupán súroltam.
- Hűha –a huncut mosoly még mindig az arcán volt – nos akkor ez ellen csak egy megoldás van. Ha akarod, megfoghatod még egyszer. És végigsimíthatod. Belemarkolhatsz, hogy érezd.
Ekkor totál zavarba jöttem. Ez volt az, amire végkép nem számítottam.
- Megengeded? –mintha kétéves lennék. Totál idióta.
- Add ide a kezed –ő határozott volt. Megfogta a kezem és a popsijára tette. Na ez totál felizgatott. Egymással szemben álltunk. Centikre egymástól- Markold meg két kézzel!
- Oké –kezdtem felengedni, habár a szívem egyre hevesebben vert, de belemarkoltam. És ekkor ő sem habozott tovább. Szorosan magához húzott. A farkam már merev volt, és ezt ő is érezte. Tudta, hogy felizgatott. És élvezte. A szemembe nézett, majd megcsókolt. És én visszacsókoltam. A kezem szinte táncolt a seggén, és ő sem maradt tétlen. Először benyúlt a pólóm alá, aztán bal kezével a nadrágomba, és simogatni kezdte a golyóimat. Majd szép finoman a farkamat. Az egész testem elöntötte a melegség. Nagyon jó érzés volt.
- Szeretnélek leszopni –súgta a fülembe, majd mire észbe kaptam már ott térdelt előttem. Először csak a hasam csókolta, majd a köldököm. Iszonyatosan jó érzés volt. Nagyon felizgatott vele. Aztán tovább haladt. Lehúzta a nadrágom, majd az alsónadrágom is, és ekkor már nem volt több akadály a számára. Csupasz farkam ott ágaskodott vele szemben, és ő nem tétovázott. Az egyik kezével kezelésbe vette, miközben a golyóimat kezdte csókolni. Szép apró csókokkal, hogy így húzza az időt, és kergessen az őrületbe, majd a szájába vette őket és szívni kezdte, miközben a nyelvével tovább izgatta őket. Fenomenális érzés volt. Én csak álltam ott letolt gatyával és behunyt szemekkel élveztem a gyönyört, melyet ő nyújtott számomra. Elfeledtem mindent. Üressé vált az agyam. És csak az élvezetnek éltem. Piszkosul jól csinálta.
Én már a fellegekben jártam, mikor a szájával tovább haladt. Először a makkom kezdte nyalogatni, majd a szájába vette a hímvesszőm, és ritmusosan szopni kezdte. Hol gyorsabban, hol lassabban. Én pedig egyre közelebb értem ahhoz a ponthoz, hogy nem bírom tovább. A farkam forrón lüktetett, és én éreztem, hogy már nincs sok hátra. Lenéztem rá és a tekintetünk találkozott. Ő egyből kiolvasta a szemeimből, hogy mi várható, és még dinamikusabban kezdett mozogni. Én megfogtam a fejét, gyengéden, nem szorosan, és hagytam, hogy megtörténjen. Az egész testem görcsbe rándult, a szívem az összes vért a farkamba préselte, behunytam a szemem… és elélveztem.
Ő csak a legutolsó pillanatban húzta ki farkam a szájából, ám csak annyira, amennyire muszáj volt és én beleélveztem. A forró geci betelítette a száját, ő pedig mind lenyelte, majd a maradékot lenyalta a farkamról, melyet még legalább egy percig a szájában tartott, egészen addig, míg el nem ernyedt. Ekkor lassan felállt, és a tekintetünk ismét találkozott. Rögtön tudtam, hogy mit akar. Most én jövök. Rajtam a sor, hogy a csúcsra jutassam. És bevallom őszintén, már régóta vágytam rá. Arra, hogy megdugjam. Hogy láthassam meztelenül. Hogy megérinthessem a meztelen testét. A Seggét… és punciját. Hogy kinyalhassam, és a csúcsra juttassam…

, , , , ,

Nincs hozzászólás

Baszásaim 1

Az üveg pezsgő hatását már mind a hárman éreztük. Viki a fotelban ült. Egy testhez simuló top és egy miniszoknya volt rajta. Pont szemben ült velem. Lábait kényelmes terpeszbe tette, utat hagyva kíváncsi szemeimnek. Fehér francia bugyi volt rajta, mely a puncijára tapadt, és én jól szemügyre vehettem. Izgatott a látvány, és a szívem egyre hevesebben kezdett verni, és vért jutatni egyre merevebb farkamba, melyet eléggé izgatott a látvány. Viki ebből semmit sem vett észre. Csak ült a fotelban és kortyolgatta a maradék pezsgőjét. Én pedig egyszerűen képtelen voltam levenni róla a szemem. Dia, Viki barátnője mellettem ült. Ő is elég sokat ivott már. Hosszú, szőke haja félig az arcomba lógott, ahogy hozzám simult. Már régóta tetszett nekem, és ezt jól tudta. Már régóta nem volt senkije se, és a szexet is nélkülöznie kellett egy ideje…
Én még mindig Vikivel voltam elfoglalva, mikor Dia lassan, gyengéden csókolni kezdte a nyakam, és közben az egyik kezével a pólóm alá nyúlt és a hasam kezdte simogatni. Ez még jobban felizgatott, és tudtam, hogy ma éjjel, akár mind a két lányt is megkaphatom. Csókolózni kezdtük, miközben én is simogatni kezdtem gyönyörű testét. A vágy lassan fokozódni kezdett. A pólója alá nyúltam –nem volt rajta melltartó- és végigsimítottam a melleit, szép finoman és gyengéden… majd levettem róla a pólót. Már megölt a kíváncsiság. Látni akartam a melleit. Az egész testét. Fedetlenül, meztelenül. Egymás szemébe néztünk. Tekintetéből kiolvastam a vágyat, és ez felbátorított.
Nyakát kezdtem csókolgatni, majd lassan elindultam lefelé, hogy megízlelhessem a melleit is. Apró csókokkal pusziltam körbe őket, majd rájuk tapadtam és szívni kezdtem. Ezt nagyon élvezte. És én is. Alig bírtam leállni, de muszáj volt. Másra vágytam. A puncijára. Az ízére, arra, hogy kinyalhassam. Lecsúsztam a kanapéról, a lábai közé. Ő ott állt előttem, várva, hogy tovább vetkőztessem. Nem haboztam egy pillanatig sem. Farmernadrág volt rajta. Kigomboltam, és levettem róla. Már csak a rózsaszín tanga maradt. Egyszerűen gyönyörű volt. A hosszú combjai, kicsi feszes feneke… álomnő.
És most megkaphatom. A legszívesebben egyből nyalni kezdtem volna, de tudtam, hogy nem kapkodhatom el. Ki akartam élvezni a helyzetet. Az alkalmat, melyre talán többé nem lesz lehetőségem. Finom csókokkal kezdtem kedveskedni, melyeket a combjaira adtam. Kezeim a fenekére tapadtak, mely sima és bársonyos volt. Meg is feledkeztem Vikiről, aki még mindig a fotelban ült és minket nézett. Nem láthattam, de a pohár már nem volt a kezében. Helyette már a punciját simogatta. Izgatta a látvány és ő sem akart kimaradni. És nem is fog. Én még mindig Dia combjait puszilgattam, egyre feljebb haladva a pinája felé, míg el nem értem. És már csak az apró tanga volt rajta akadályként. Gyors lehúztam róla. A punija egyszerűen gyönyörű volt.
Frissen borotvált, sehol egy szőrszál, és már kellően nedved az izgatottságtól. Egy kicsit nagyobb terpeszbe állt, hogy jobban hozzáférjek, és én nem haboztam. Puszilgatni kezdtem, hogy még jobban felizgassam, majd a nyelvemet is segítségül kértem, és csókolni kezdtem. Ő halkan felnyögött, miközben két kézzel megfogta a fejemet és szó szerint a puncijához szorította. Ám itt nem értek véget a meglepetések. Viki felkelt a fotelból és odasétált hozzánk. A földön ültem, és Dia punciját nyaltam, miközben Viki kigombolta a nadrágom és levetkőztetett. Kész megkönnyebbülés volt ez a farkam számára, melynek eddig a szűkös nadrágomban kellett kényelmetlenkednie.
Most viszont az égnek meredve, szabadon izgulhatott. Vagy mégse. Viki megmarkolta és izgatni kezdte, majd a szájába vette, és szopni kezdett. Nagyon jó érzés volt. Ilyen profin eddig még senki se csinálta. Nagyon élveztem. És ennek hatására még gyorsabban kezdtem izgatni Dia punciját, mely már így is eléggé nedves volt a kéjtől. A csiklóját kezdtem izgatni, aztán abbahagytam, bal kezemet levettem a popsijáról, és ujjazni kezdtem nedves, meleg punciját. Éreztem, hogy már nem sok kell neki ahhoz, hogy elélvezzen. Ekkor ismét a csiklóját kezdtem nyalogatni, és ő nem bírta tovább. A teste megfeszült. Hagyta, hogy az érzés átjárja az egész lényét, és elélvezett. Olyannyira, hogy egy adag pisi is került a számba. De nem bántam. Élveztem. Felnéztem rá és a tekintetünk találkozott. Egyből kiolvastam a szemeiből, hogy számára ennyi még koránt sem volt elég. És én ennek nagyon örültem. Ő megfordult és Vikire nézett. Helyet cseréltek. Ám Dia nem állt neki szopni. Farkam a puncijához igazította, majd ráült és lassú, ritmusos lovaglásba kezdett. Meleg puncija teljesen elnyelte merev hímvesszőm… gyönyörű érzés volt.
Ám Viki sem habozott. Levetette a topját, és végre megpillanthattam a melleit. Nagyobbak és formásabbak voltak, mint Diáé. Aztán a szoknyát is levette, majd a kéjnedvtől teljesen átázott francia bugyiját is. Az ő puncija is szőrtelen volt, és kissé húsosabb, mint Diáé. El sem akartam hinni. Mintha csak álmodnék. Két ilyen csajt kaphatok meg egyszerre. Kezével lassan végigsimította a testét, majd beállt elém és punijával szó szerint a számra ült. Kellemes édes íze volt. Nem olyan finom, mint Diáé, de azért ízlett. Széthúztam a lábait, hogy jobban hozzáférjek, majd a nagyajkakat is és finoman ízlelgetni kezdtem, miközben a tekintetünk eggyé vált. Láttam a szemeiben, hogy mennyire élvezi. Hogy ilyen érzésben még talán sosem volt része –persze ez nem igaz, mert tudtam, hogy mennyire szereti a szexet, és rengeteg egyéjszakás kalandjáról tudtam már- számba vettem a pöckét és nyelvemmel játszadozni kezdtem vele. Ettől még nedvesebbé vált a puncija. Egyik kezével a melleit simogatta, míg másikkal a hajamba túrt, és felnyögött. És én is. Mert Dia mindeközben még ritmusosabban kezdett el lovagolni rajtam és én éreztem, hogy már nem bírom sokáig.
Tudtam, hogy nem szabad. Hogy még nincs itt az ideje. Tovább kéne bírnom, de egyszerűen nem bírtam parancsolni magamnak. A puncija már szinte forró volt, és én bele akartam élvezni. Úgy akartam elélvezni, hogy a spermámat a puncijába lővelem… ezért hagytam, hogy megtörténjen. Minden izmom megfeszült, a szemem behunytam és hagytam, hogy megtörténjen. Ő is érezte, hogy mi fog történni, ezért még gyorsabban kezdte el a csípőjét mozgatni… és én nem bírtam tovább. Elélveztem. Szinte megkönnyebbültem az érzéstől, ám ő ezután sem állt le. Egészen addig mozgott rajtam tovább, míg a farkam kellően merev volt. Ezután lecsúszott rólam, és elernyedt péniszem a szájába vette, hogy ismét felizgassa. Ilyen élményben ezelőtt még sosem volt részem. Nagyon tetszett.
Miután magamhoz tértem a gyönyörtől még jobban Viki puncijára tapadtam. Nem kellett hozzá sok idő, pár perc múlva ős is elélvezett. Csodás érzés volt. Ekkor ismét egymásra néztünk és ő egyből tudta, hogy mit szereznék. Dia mellé térdelt és most együtt izgatták tovább az időközben ismét merevvé vált farkam. Nagyon élveztem, ahogy a két lány dolgozott rajta. Felváltva nyalták és szopták, míg nem Viki felállt, odajött és a fülembe súgta, hogy mindennél jobban vágyik rá, hogy megdugjam. A puncijában szeretné érezni a farkam. Majd a kanapéra dőlt várva, hogy megtegyem. Nem haboztam egy pillanatig sem. Felálltam. A lábait széthúztam, és beléhatoltam. Ő hangosan felnyögött, én pedig egyre dinamikusabban kezdtem kefélni. Miközben csókoltam. Dia a kanapé mellett lévő asztalra ült, és ujjazni kezdte magát, miközben én a barátnőjét keféltem. Akinek nem kellett sok idő, és ismét elélvezett. A csúcsra jutott. Ám most nem a nyelvem által, hanem a farkamnak köszönhetően… amire mindig is vágyott.
Miután magához tért a gyönyörtől rám mosolygott és a fülembe súgta „köszönöm”. Én ezután felálltam és Diára nézem, akinek a pinája ismét készen állt rá, hogy belé hatoljak. Megfordult és bepucsított, én pedig hátulról a puncijába hatoltam merev és még Viki nedvétől csöpögő farkammal. Olyan gyorsan keféltem, míg még előtte soha senkit. Kezeimmel a melleibe kapaszkodtam, már szinte tökéletes volt a gyönyör. Ő egyre hangosabban nyögött fel. Egyre szaporábban vette a levegőt, míg végül elélvezett –csak másnap mondta meg, hogy ez a kedvenc pozíciója – ekkor én kicsúsztam belőle. A kanapé szélére ültem, és a két lány ismét szopni kezdett. Pár perc múlva hatalmas erővel törtem ki, mindkettőnek jutott a spermámból. Ízlett nekik.
Ezután kielégülten mentünk át a szobámba. Már majdnem reggel volt. Fáradtak voltunk. Aludni akartunk pár órát. A két lány meztelen teste szorosan hozzám simult… és szép lassan elaludtunk.

,

1 hozzászólás

Az orosz cári balett titkaiból

Hard bevezető egy szegény táncospicsáról: Egy pöcs orosz hercegi család birtokán született, mint szegény jobbágyok gyermeke. Anyja egyike volt a főfasz belső szolgálatot teljesítő szobalányoknak, apja talán egyike a köcsög úri vendégeknek, kiknek a csinos lányok állandóan rendelkezésükre álltak. Tizenhárom éves koráig a fostalicska kastélyban nevelkedett és fiatal testére lecsapott a korbács, egyrészt büntetésbol a végbélnyílás legcsekélyebb hanyagság miatt is, másrészt pedig a vendégek izgalmának fokozása céljából. Ekkor egy moszkvai varrodába került és eddigi urasága minden jogát a pöcsszaggató varroda nőjére izmozta át. Két évig volt itt, majd úrnője egy faszcibáló javítóintézetbe vitte, hol többszöri megkorbácsolás és megalázás után elvették a szüzességét és egy basztató éven át vándorolt egyik kéjenc kezéből a másikba. Tovább a szoftos tartalomra 1. rész2. rész.

, , , ,

Nincs hozzászólás

Kiscica

- Jó napot, a hirdetésre jelentkeznék, tudja a kiscica érdekelne– szólt a fiú a telefonba határozottan.
- Igen? – Érdeklődött egy kedves fiatal női hang.
- Tulajdonképpen csak két kérdésem lenne. Hol nézhető meg, és mennyibe kerül.
- A belvárosban van, tudja írni a címet? – bediktálta. – A tizenhatos ajtócsengőt kell megnyomni, lift balra.
- És az ár?
- Abban biztosan megegyezünk. Először nem akarja megnézni, mit vesz?
- De tulajdonképpen igaza van, de mégis, nagyságrendileg.
- Nézze, ha filléreskedik, akkor önnek nem biztos, hogy erre van szüksége. De egy tízes körül meg tudunk állapodni. Most pang a piac.
- A kiscica miatt jöttem – szólt bele a kaputelefonba –, meg volt beszélve.
- Igen, jöjjön csak fel.
Egy nagyon fiatal, nagyon csinos lány nyitott ajtót, egy szál kombinészerűségben.
A fiú kissé meglepődött, megköszörülte a torkát:
- Jó helyen járok? Tudja, kiscica ügyben.
- Hát persze, jöjjön be – búgta szexin a lány.
A fiú bement a szépen berendezett hajlékba. A falak mélyvörösre voltak festve, a plafon feketére, az ablakok elsötétítve, gyertyák adták hangulatvilágítást. Kissé fura volt.
- Na és hol találom – nézett körül enyhén zavarban. Nem volt benne biztos, hogy jó helyen jár.
- Hát itt, maga előtt – tárta szét a karjait és a szexi lenge felsőt a lány.
- Bocsánat, nem értem. Én egy kiscica miatt jöttem – adta az értetlent a fiú, bár már kezdett neki derengeni a helyzet.
A lánynak esett le előbb:
- Úgy érti… A lány szava elakad, majd kipukkadt belőle a nevetés. Mikor abbahagyta, kissé dühösen folytatta: – Szóval, ha nem esett volna le, én vagyok az „eladó kiscica”. Egy órára tízezerért. Hogy lehetsz ilyen naiv? – váltott tegezésre a velekorú fiúval.
- Bocs, félreértés volt – feszengett a fiú kínosan, a buja kéjlakban.
- Figyelj, raboltad az időmet, lemaradtam egy igazi kuncsaftról miattad. – szólalt meg a lányban a hidegvérű üzletasszony. – Nincs mese, ki kell fizetned az időmet.
A fiú megrökönyödött:
- Micsoda? Erre a pofátlanságra már megjött a hangja, a bátorsága. Ráadásul eléggé le is volt égve anyagilag.
– Tőlem nem kapsz egy fillért sem, szivi. Hirdetnél egyértelműen, akkor most nem lennél benne nyakig a szószban.
- Hohó haver, nem én vagyok bajban, hanem te. Ne kelljen hívnom a pártfogómat, jó! Ugye érted?! – tette szigorúan csípőre a kezét.
Egész formás kis fruska, – suhant át a fiú agyán, de közben érezte, hogy izzad a tenyere. Nem igazán ijedt meg a magas kisportolt termetű fiú, hisz gyerekkora óta több önvédelmi sportban is előkelő eredményt ért el. De egy felesleges utcai harcot egy nagydarab kopasz stricivel elkerült volna.
- Jöjjön csak a „pártfogód” – nyomatékosította az utolsó szót – nem vagyok betoji. – Egyébként is szerintem csak blöffölsz.
A lánynak felakadt a szeme, gondolkodóba esett.
- És ha adnék egy kis árengedményt? Végül is tényleg félreértés volt.
A fiú most egész más szemmel nézett a lányra, alaposan felmérte tetőtől talpig, és kicsit meg sajnálta. Nem lehet könnyű neki sem, és olyan fiatal, tök kezdőnek néz ki. Kicsit gizda, a mellei sem nagyok, de keskeny a dereka és formás a popsija.
- Annyira nem vagy nagy szám – válaszolta, – kapok nálad jobbat ingyen is. Akár sarkon is fordulhatnék, és akkor hoppon maradsz. De tudod mit, adok hármat a félreértésért és kvittek vagyunk – fejezte be, hogy mielőbb dolgára mehessen, bunyó nélkül.
- Legyen öt, de azért akár le is szophatnálak, ha már idefáradtál – kacsintott a lány cinkosan.
A fiú érezte hogy a vér akaratlanul is a péniszébe áramlik. Nagyott sóhajtott, de igyekezett megjátszani kemény férfit.
- Ja, tulajdonképp… miért is ne – motyogta. Most már nem érezte olyan sürgetőnek a távozást.
- Nem bánod, ha előre kérem a pénzt? – bújt most már hozzá kedvesen és szorosan a lány, kezével megmarkolva a dudorodó ágyékot. A fiú gyűrött ötezrest kotort elő a farzsebéből, amit lány egy kis fadobozkába tett kisimítva. Majd leguggolt és kihámozta a zipzárból a fiú addigra jelentősen megduzzadt hímtagját.
– Egész méretes – kommentálta, és elkezdte módszeresen szívni.
- Mégsem annyira kezdő – hussant át a fiú agyán, miközben az ügyes nyelvecske makkja körül tüsténkedett. Hamar kőkeménnyé vált a szerszám.
- Mindjárt elcsöppenek – szaladt át az anyád, de a lány ekkor hirtelen finoman ráharapott a farkára.
- Na nehogy már ilyen hamar elmenj! Még megszólnak, hogy nem szolgátatok eleget a pénzért. Gyere, menjünk be a hálószobába – vonszolta maga után a meglepett fiút.
A fiúnak tulajdonképpen nagyon kellemes dolga volt, nem kellett semmit csinálnia. Levetkőzött és a hanyatt feküdt. A lány szemből rábukott és ütemesen szopta. Aztán jött a mélytorkos, ettől bizony akkorára dagadt a farok vége, hogy a lány szinte már a fuldoklás határán volt. A fiú annyira begerjed, hogy többet akart.
- Fordulj meg! – utasította a lányt, aki immár felülről folytatta a franciázást, szétvetett lábai közt csupasz puncijából erotikusan kitüremkedő, meglepően nagyméretű nagyajkai épp a fiú szájába lógtak, így hatvankilencesben nyomultak együtt. A fiú is munkához látott, nyelvével lefetyelte a rojtos redőket, a lány fokozódó vágya az övét is tovább tüzelte. Most már a lány is totál be volt gerjedve, a fiú nyelve igen alapos munkát végzett. A lány az éjjeli szekrényből gumit vett elő és szájával szépen ráhengerelte az oszlopszerűen meredő dákóra. Majd előrecsusszant és belecuppant a fiú kemény farkába. A fiú szeme felakadt a kéjtől, amit a szűk rés okozott. Mégis átvillant az agyán, hogy hoppá, ez feláras lesz. Rá is kérdezett:
- Ugye nem kell ezért még fizetnem.
- Maradj csendben, és csak dugj meg jól – hörögte a lány, fel alá ugrálva a hímtagon.
- Ezen ne múljon – válaszolta a fiú és, anélkül hogy kiengedte volna csusszanni farkát, feltérdelt a lány mögé klasszikus doggy pózba. Mindig is ez volt a kedvence.
Előfordult már, hogy egy-egy unalmasabb lányt épp hátulról dugva azt képzelte, hogy egy profi képzett kurvával van dolga, akit nem kell elvinni vacsorázni, végighallgatni élete történetét, csak élvezkedni vele. Hát most épp ez történt, és egyáltalán nem bánta. Hátulról hatolt be, szorosan szorítva a keskeny kislányos csípőt, ütemesen járt a dorong a nedves lyukban. Egy heves mozdulatnál kiszalad, és tévedésből a másik lyuknál keresett bejáratot. Ez új volt a fiúnak, korábbi átlagos barátnői erre nem voltak hajlandók. De a lány kacéran pucsított, vigyorgott hátravetett fejjel.
- Na mi lesz? Dugd csak be!
A fiú lassan hatolt be, nem akarta lenyúzni féltett kincsét. Meglepően könnyen hatolt be a még szűkebb résbe. Mozdulnia sem kellett, a lány záróizmát összehúzva és elernyesztve eszméletlen farok masszással ajándékozta meg. Ennek ellenére a lány is eléggé élvezni látszott, erre engedett következtetni a testbeszéde. Bár ki tudja, hisz profi. A fiú megérezte hogy eljött az ő pillanata. Kirántotta farkát az ánuszból, lekapta a gumit és reked ordítás közepette ráélvezett a lány popsijára, majd hanyatt dől elégedetten. De a lány csalódottan heveredett mellé.
- Én még nem vagyok ám kész, tudod az árengedmény… – és a fiú kezét punciája helyezte. A fiú szó nélkül elkezdte a finom csiklómasszázst. Megkereste a legizgatóbb pontot, a lány reakciói alapján sikeresen, így hamar megadhatta a lánynak az orgazmust. Az halkan élvezett, szinte csecsemő pózban a fiúra tekeredve. A fiú félénken megcsókolta a félig öntudatlan lány cseresznye ajkait, mire ő elmosolyodott. Csendben hevertek egymás mellett egy darabig.
A fiú szólalt meg először:
- Sok kuncsaftod van?
- Igazság szerint csak most kezdtem, a lakást egy ismerősömtől kaptam kölcsön – vallotta be a lány.
- Pedig nekem elég profinak tűntél.
- Kettőn múlik, és nem csak azért mondom, mert te vagy a vendég – mondta, lágy csókot nyomva az arcára. – Jöhetnél még, jelentős árengedménnyel.
- Jönnék, de így inkább nem. Kiszállhatnál abból, amit el sem kezdtél, és kezdhetnénk valamit együtt – simogatta meg az arcát.
- Menj most el, kérlek – válaszolta a lány szomorkásan.
A fiú szó nélkül felöltözött és távozott. A lány sokáig gondolkodott, mielőtt megnyomta volna a „save” gombot a telefonján.
A fiú az utcán vett egy hirdetési újságot.
- Jó napot, a hirdetésre jelentkeznék, tudja a kiscica érdekelne – szólt a fiú a telefonba bizonytalanul.
- Igen? – Érdeklődött egy kedves fiatal női hang.
- Tulajdonképpen csak egy kérdésem lenne. Ugye négy lába van. Tudja az anyukámnak lesz.

,

Nincs hozzászólás

Lángoló szenvedély

Braden végighúzta ujjait sima, nedves haján, és elégedetten felhorkantott. Jó érzés volt újra tisztának lenni. Előrehajolt, hogy leöblítse az arcát, majd ahogy kiegyenesedett, halk csobbanást hallott maga mögül.
- Braden?
A férfi összerezzent. Ez Maggie hangja. A lány gömbölyű, meztelen keble a hátának nyomódott, oly forrón, hogy szinte lyukat égetett a bőrébe. Mondani szeretett volna valamit a lánynak, de a torka összeszorult, alig kapott levegőt.
- Szerelmeskedni szeretnék veled.
Álmodom talán? Igen, biztos, hogy csak álmodom!
Bizonyára, hisz az Ő kis Virágszála…
De minden kétsége tovaszállt, ahogy a derekára fonódó karok ölelése meglazult, és a lány elé lépett. Uram Isten, milyen gyönyörű! Sokkal szebb, mint azt valaha képzelte. Tekintetét végigjáratta a lány csillogó testén. Pajkos, szeplős arcát nedves, göndör hajfürtök keresztezték, bársonyos, meztelen vállán gyöngyöző vízcseppek szikráztak a napsütésben. De mindennél gyönyörűbbek voltak telt, gömbölyű, feszes keblei, melyek szinte könyörögtek egy szerelmes érintésért, egy szerelmes csókért. A víz Maggie köldökéig ért, és Braden ebben a pillanatban azt kívánta; bárcsak ne lenne ilyen mély, hogy minél többet láthasson a lány testéből.
- Maggie – suttogta. – Miért…
- Csitt – mondta Maggie egyik ujját a férfi ajkára téve. – ne mondj semmit, nehogy meggondoljam magam. – Éhes, szinte elszánt tekintettel pásztázta végig Braden tetsét. – És nem akarom meggondolni magam.
Braden tudta, a tisztesség és illendőség azt kívánná, hogy visszautasítsa, de hiába, ő sosem volt tisztességes, sem pedig tartózkodó. Mielőtt elhatározásra jutott volna, Maggie megérintette a mellkasát, ujjaival gyengéden cirógatni kezdte Braden mellbimbóját.
Braden felnyögött, a lány földöntúli gyönyörűségben részesítette. Ekkor Maggie teljesen hihetetlen dolgot művelt: kezét a víz alá merítette, és megérintette Braden ágaskodó férfiasságát. Ujjainak gyengéd, bizonytalan érintése mélyen felkavarta. Bódultan, tűzben égve minden józan eszét elvesztette. Nem tudott másra gondolni, csak hogy végre csillapíthassa szűnni nem akaró éhségét, mely azóta a pillanat óta mardossa, gyötri, amióta a lány visszautasította a kolostor kapujában.
Mennyire kívánja! Szinte felfoghatatlan, kétségbeesett elszántsággal, egészen a szíve mélyéből kiinduló vágyakozással. Két tenyere közé fogva, maga felé billentve a lány arcát, hogy magáénak követelje a lány ajkát. Magába szívta Maggie üde leheletét, aki közben továbbra is duzzadó hímvesszőjével játszadozott. Braden teste ívben nekifeszült a lány tenyerének, hogy azt tegyen vele, amit akar. Maggie attól félt, hogy elájul, szédült a férfi ajkának ízétől, az ujjai közt tartott merevedő szerszám selyem puhaságú tapintásától. Sosem képzelte volna, hogy ilyen érzés megérinteni egy férfit. Braden különös módon egyszerre volt puha és kemény. Mint a bársonnyal borított acél.
Igen, őrülten kívánja a férfit, és ha ez az egyetlen módja, hogy megszerezze magának, meg fogja ragadni az alkalmat. Ebben a pillanatban úgy érezte, birtokolja a férfit, szeretni akarta úgy, ahogy azt már annyiszor megálmodta.
Teljes szívével. Itt most nincs helye habozásnak, szűzies tartózkodásnak. Nem lesz félénk, vagy szégyenlős. Soha nem vágyott arra, hogy más férfi így érintse meg. Nem kívánta más férfi csókját, ölelését. Braden az egyetlen férfi, aki lángra lobbantotta szenvedélyét, a pokolba hát a félelemmel! Braden a karjába kapta a lányt, és a folyó partjára gázolt vele. Gyengéden a földre terített köpenyére fektette. Elégedett sóhajtással simított végén Braden karcsú, izmos hátán. Élvezni akarta az álmai férfijával töltött idő minden percét. Érezte a tenyerek alatt megfeszülő izmok játékát, a melleinek nyomódó boltozatos mellkast. Mennyire vágyott arra, bárcsak örökké magáénak tudhatná a férfit. Braden ajka perzselő csókokkal szegélyezett felfedezőútra indult a lány nyakán. Maggie beleborzongott a férfi érintésébe, teste eddig soha nem ismert módon válaszolt a férfi minden mozdulatára. Braden simogatásának, a testén kóborló ajkak puha érintésének nyomán vad ritmus kezdett lüktetni a testében. A lány testét ív alakúra feszítette a gyönyör, ahogy a mohó férfikéz keresztülsiklott csípőjén, a dereka felett, szeplős karjain, majd megérkezett a kebléhez, de ekkor Maggie váratlanul megállította. Braden meglepetten nézett a lányra.
- Úgy szeretném, ahogy már ezerszer elképzeltem. – mondta félénk mosollyal.
Azzal a hátára gördítette Bradent, és lovagló ülésben a derekára ült. Maggie-t teljesen hatalmába kerítette a pillanat, ízlelgette, élvezte a férfi feszes, kemény izmainak cirógatását, ahogy az hozzáért testének rejtett, érzéki gyönyört hozó pontjához. A különös, izgató érzés a férfi minden lélegzetvételénél fellángolt az öle mélyén. Ösztönösen, még jobban Braden testéhez préselte magát, minden mozdulata a remegés újabb és újabb hullámait indította el benne. Önfeledten adta át magát az eddig teljesen ismeretlen, még álmaiból, vagy legvadabb fantáziájából sem ismert érzésnek. Ebben a pillanatban a férfi teljesen az övé volt. Érezte, hogy hatalma van fölötte, és ez a hatalom különös erővel ruházta fel. Lehet, hogy Braden elhagyja majd, ha eljön a reggel, de sosem fogja elfelejteni őt. Soha.
- Kíváncsivá tettél, Maggie.
A lány felelet helyett dévajul rámosolygott, előrehajolt, de ahelyett, hogy megcsókolta volna Bradent, ahogy azt várta, a férfi nyakára tapasztotta ajkát. Braden felszisszent. A csók, mint egy tüzes billog, szinte beleégett a bőrébe, az extázis egyre fokozódó hullámait keltve benne. Különös, szinte soha nem tapasztalt érzés volt. Megszámolni sem tudta, hány asszony kényeztette már hasonló módon a múltban, mégis, egyikük sem tudott ehhez foghatót ébreszteni benne. A tökéletesség és a teljesség érzését. Képtelen volt ellenállni a lánynak.
- Maggie – suttogta el-elakdó lélegzettel, kezét vigigfuttatva a lány sima, selymes bőrén.
Maggie ajka egyre lejjebb kalandozott, lassan, pontról pontra haladva perzselő csókokkal borította be a mellkasát, közben ujjaival testének más tájékán kalandozott. Bradannek a gyönyör tajtékos hullámain szárnyalt a teste. Soha, egyetlen asszonya sem volt ilyen merész és odaadó. Aki abban lelte meg saját gyönyörét, hogy őt részesítette mennyei gyönyörökben. Leírhatatlan érzés volt. Ebben a pillanatban tudatosodott benne, milyen sokat jelent számára az Ő kis Virágszála.
Told el magadtól!
Tudta, hogy ezt kellene tennie, de képtelen volt cselekedni. Élvezni akarta a pillanatot, élvezni akarta a lányt. Nem gondolt a holnapra. Megszűnt számára a világ, elméjéből kihullott minden, semmi más nem létezett már a világon, csak Ők. Senkinek, még saját magának sem engedi meg, hogy elvássza őket attól, amiben most osztoznak.
Maggie élvezettel nyugtázta a Bradenből feltörő nyögdécseléseket. Minden bizonnyal szégyenkezni kellene saját, gátlástalan viselkedése miatt, de már eldöntötte, mit tesz, és hogyan teszi. Mielőtt véget érne ez a nap, ismerni akarja a férfi testét, a feje búbjától a lába ujjáig.
Ajkával most a férfi csípőcsontját ízlelgette. Braden a foga között szívta be a levegőt, élesen, mintha fájna neki, teste megvonaglott a lány combjai alatt. Maggie felnevetett, de kérlelhetetlenül folytatta a férfi testének felfedezését.
Ki gondolta volna, hogy egy ilyen bátor, erős embert ennyire a földhöz vág egy kis kényeztetés? Ez még izgatóbbá, szenvedélyesebbé, erősebbé tette. Barden az övé. Bradne a lány hajába fúrta a kezét, erejét megfeszítve próbálta visszanyerni az irányítást a helyzet felett, de ez nehéz volt, és minden perccel egyre nehezebb. Érezte, hogy már nem bírja soká. Maggie keze újra megmozdult, ujjai a combjai között fájdalmasan lüktető, merev hímtagjára fonódtak, majd a férfi legnagyobb meglepetésére ajkával is megérintette. Braden egész testében megrázkódott. Maggie ösztönösen cselekedett. Fogalma sem volt, hogyan reagál majd a férfi önzetlenségére és odaadására, de nem elégett meg annyival, hogy más szeretőkhöz hasonlóan csak a saját gyönyörűségével törődjön. Minden pillanaton osztozkodni akart a férfival úgy, ahogy azt soha, senkitől nem kapta meg annak előtte.
Braden képtelen volt tovább tehetetlenül feküdni, muszáj volt megérintenie, megízlelnie a lányt. Maggie felnézett.
- Braden?
A férfi mosolya pajkos gödröcskékbe húzódott az arcán. Felült, majd irányt változtatva Maggie mellé feküdt az oldalára, így feje a lány lába felé esett.
- Folytasd – kérlelte a lányt mohó szemekkel.
Mielőtt Maggie válaszolhatott volna, Braden a könyökével széttárta combjait, és ajkával beletemetkezett az ölébe. Maggie lehunyt szemekkel felnyögött az ágyékában kutakodó nyelvek érintésétől. Hihetetlen, mámorító érzés volt. Sohasem tapasztalt még ehhez fogható, tomboló, zabolátlan örömöt. Az ajkába harapott, teste mélyéből hatalmas nyögés szakadt fel, és folytatni kezdte a férfi óvatos, gyengéd kényeztetését. Testük legérzékenyebb pontjának egyidejű, kölcsönös ingerlése mélyen megérintette Maggie-t. Egyenlőn adtak meg minden a másiknak, egyenlően részesedtek mindenben. Pompás, mennyei érzés volt.
Bradannel forgott a világ. Maggie hihetetlen volt.
Óh, Braden – sóhajtott eszeveszetten.
A férfi nevetve megcsókolta Maggie combját.
- Még nem végeztem veled – mondta, hangja figyelmeztetően, ugyanakkor játékosan csengett. Térdével széjjelebb tárta Maggie combjait, majd finom, de határozott muzdulattal beléhatolt. Maggie megdermedt a testét elárasztó, a gyönyörűségen is átható fájdalomtól.
- Braden?
- Shhh – suttogta. – Adj egy kis időt.
Kicsit hátrahúzódott, az egyik kezét becsúsztatta kettőjük teste közé, és megérintette Maggie ágyékát. Az égető fájdalom szinte azonnal tovaszállt, nyomában újra építkezni kezdett Maggie testében a kéj. Ösztönösen megmozdult, érezte, hogy Braden még mélyebben hatol belé. Magába fogadva a lüktető, forró hímtagját, Maggie úgy érezte, mintha az egész testét kitöltené. Forróság öntötte el bensőjét, a férfi gyengéd mozdulataiból feléje áradó kérlelés nyomán a vágy egyre inkább elhatalmasodott rajta. A tűz mind mélyebbre terjedt, teljesen hatalmába kerítette az ölét. A férfi mozdulatai gyengédek, mégis határozottak voltak.
Braden kezdetben lassú, ütemes mozdulatai egyre sebesebbé, sürgetőbbé váltak; Maggie a fülében érezte a férfi ziháló, forró leheletét. Szeretkezésük csúcspontján háta ívként megfeszült, és egész testében remegve adta át magát a gyönyörnek. Hosszú másodpercek múlva, lassan tért magához.

, ,

Nincs hozzászólás

Videos, Slideshows and Podcasts by Cincopa Wordpress Plugin